Autó eladás menete, bejelentése - Míg korábban a vevők számát nagymértékben korlátozta a szélvédő mögött elhelyezett „eladó” felírat, vagy éppen az adott újságban megjelenő hirdetés, jelenleg már -az internet korában- viszonylag gyorsan, széles kör részére tudjuk meghirdetni az eladásra kínált járművűnket, fotókkal illusztrálva.
Ahhoz, hogy a megjelenő hirdetésünk vonzó is legyen, érdemes több időt szentelni az ajánlat összeállítására, ahol az autó értékesítésével feleslegessé váló téli/nyári gumi szettekről, birtokunkban lévő pótalkatrészekről, illetve a gépjárművön végzet átalakításokról is említést tehetünk, a hitelesség kedvéért akár fotókkal dokumentálva is.
Ha létrejön az üzlet, akkor az adásvételi szerződést 2-2 példányban kell megírni, amit célszerű a helyszínen kitöltve (az előre megírt adásvételi szerződés nem túl elegáns megoldás) ügyelve a számelírások mellőzésére, továbbá átadandó a jármű törzskönyve, a jármű forgalmi engedélye, a jármű kulcsa, pótkulcsa és ha van, akkor a szervizkönyvet. Az eladás tényén túl, az átadás tényét óra percre pontosan is rögzíteni szükséges az átadást követő, de még az átírást megelőzően elkövetet, közlekedési szabálysértés vagy meg nem fizetet úthasználati díjak szankciója miatt.
Az adásvételi szerződést 8 napon belül be kell mutatnia az Okmányirodában (Kormányablakban), célszerű ezt a vevővel együtt megtenni, és a biztosítónk felé is jelezni kell az értékesítés tényét, hogy az előre befizetésre került kötelező biztosítási díj, érdekmúlás címén visszautalásra kerülhessen.
GYORS ÉS PROBLÉMAMENTES AUTÓFELVÁSÁRLÁS AZONNAL! autobuda12@gmail.com
Személyautók, teherautók, buszok, vagy akár teljes autóflották felvásárlása az elérhető legjobb áron.
Használt autókkal foglalkozó cégünk, az Autó Buda több, mint húsz éves tapasztalattal vállalja személygépjárművek és teherautók, sőt egész flották felvásárlását márkától és típustól függetlenül. Nálunk a gépjármű állapota és a kora nem számít, akármilyen idős, vagy törött állapotban mindenféle autót felvásárolunk! Jól képzett csapatunkkal kereskedelmi tevékenységünket többéves szakmai tapasztalattal és nagy szakértelemmel végezzük! Jelszavunk – Gyors és problémamentes autófelvásárlás azonnal – nem egyszerű szlogen, hanem kifejezi azt a teljeskörű, ügyfélbarát ügyintézést, amely hosszú évek óta meghatározója cégünk szellemiségének.